feb 02 2010

Reális ez, emberek?

Lesznek majd itt 'rendes', igazi elemzések is, ígérem. De nem lehet minden alap nélkül, csak úgy a levegőbe beszélni. Ezért aztán alkottam egy értelmezési keretet, dönölű ábrákkal. Szép színesek, és igyekeztem rájuk írni a lényeget. Ez azért jó, mert lehet rájuk a későbbiekben hivatkozni. Megtehetem, mert hivatalos forrásból származnak, senki sem koppinthat az orromra, hogy a levegőbe beszélek. A későbbi elemzések általában egy-egy területre koncentrálnak majd, de azt hiszem, szükséges előtte ez a kis áttekintés.

 

Kezdjük is el!

 

A mai ábrákról nem fogok sokat szövegelni. Igyekeztem érthető dolgokat csinálni, remélem sikerült. Valamit odaírok föléjük meg alájuk, de csak azért, hogy legyen valami pofája az egésznek, meg mert zavar a sok üres hely. A lényeg viszont rajta van a képeken. Ha rájuk kattintasz, megnyílnak nagyobban. Érdemes ezt tenned, mert különben nem látszik [elég jól] az esszencia. (A jobbgombos módszert javaslom, de te tudod...)

 

Kezdjük azzal, ami mindennek az alfája és omegája. Sokan vagyunk, de [úgy látszik nem] elegen. :-)

 

Ez a szaporodós biznisz a grafikon első 9 ezer, a Homo sapiens sapiens első kb. 200 ezer évében majdnem zéró összegű játék volt. Ez annyit tesz, hogy az ember olyan volt, mint egy 'normális' faj. Elég nagy gerinces lévén, 5-10-20 millió ellébecolhatott belőle. Aztán rájöttünk, hogy hohó, lehet ültetni is a növényt, nem csak lezabálni a termést. Meg aztán öntözni a kiskertet. Csinálni szerszámokat, várost alapítani, mesteremberkedni, kereskedni, ilyen dolgokat. Még a pénzt is. Hoppsz, lettünk is vagy 50-100 millióan.

 

A következő lépésben, ennyi emberre már érdemes/lehetséges volt birodalmakat alapítani. (Ahhoz persze más is kell, de nem vagyok történész, maradok a kaptafánál.) Ez a móka még mindig csak biomasszán működött, de kisebb-nagyobb buktatókkal beiktatott egy tizes szorzót, lettünk 500-700 millinyóian. Aztán jött a szén. 16 tonna, fekete. Meg még egy kicsi. Meg az ipari forradalom. Meg a vasút, a gőzhajó, a szállítás. A cséplőgép... hoppá. Sok kaja, sok kis új ember. Aztán egy kis olaj, egy kis gáz... et vioila.

 

Aki önmagát keresi, ne keresse tovább. Ott van ni, az alábbi ábrán látható jéghegy csúcsán, a kis tüskén csücsül. Egyike a 6 milliárd 800 milliónak, egy igazi individuum. Egyre több és több egyéniség van miköztünk. Vajon meddig?

 

 

 

 

A következő ábrán az látszik, ahogy a szén, az olaj meg a földgáz rádob egy lapáttal, és nyomatja a kakaót. Sok-sok koncentrált naperőmű, szénbe és szénhidrogénekbe zárva. És a metánhidrátokat még ki se olvasztottuk... van ám itt további potenciál!

 

 

 

 

Hát aztán mi történt mostanság? Úgy konkrétan az elmúlt 40-50 évben, akkor micsoda? Lessük meg a grafikonokat! Háromszor annyi vízerőmű, sok-sok atomerőmű. Óriási növekedés. Óriási. Sajnos csak arányaiban az, hiszen észrevehetjük, hogy azért a lényeg maradt, ami volt: szén, gáz és olaj. Főleg a gáz előre törése volt derekas, megdicsérjük.

 

Kedves mindnyájan prifitáltunk ám mindebből, arányokat nézve leginkább az ázsiaiak (Kína, India), a Közel-Kelet országai (OPEC) és Afrika. De nem az arányokat nézve... pláne egy főre vetítve... na azt nem csináltam most meg, mert több nap, mint kolbász. De az érdekes lesz majd.

 

 

 

 

Hogyan tovább? Quo vadis, Domine? Az EIA szerint három lehetőség van:

 

  1. gazdasági növekedés lesz
  2. nagy gazdasági növekedés lesz
  3. hatalmas gazdasági növekedés lesz

 

Jó terv. :-) 

 

 

 

Itt meg mindenki láthatja, hogy az EIA szerint miből jön ez össze, és majd ki fog jól járni. Hát persze, hogy mindenki. Nem kell félni, nem fog fájni. Az EIA egyébként híres társaság, azoknak mondom, akik nem ismerik. Energetikában olyan, mint pénzben a Világbank. Hivatalos forrás, az USA energetikai Minisztériumának az információt szolgáltató (és előrejelzéseket készítő) szerve. Pontosnak mondható historikus adatokkal, és egészen elképszető predikciókkal.

 

Most nem méltatom őket tovább, nézzétek meg az alábbi ábrát jól. Hinni ebben is lehet.

 

 

 

 

Aztán szerintetek reális ez, emberek?

 

 

 


süti beállítások módosítása