feb 15 2010

42

 

Van egy mérőszámunk, a GDP.
 
Ezt a mérőszámot én rossznak tartom, mégis használom. Többször leírtam már (nem ide), hogy miért tartom rossznak, ám most találtam egy egyetemi tankönyvet, amiben szintén le van írva (ráadásul elég jól). Ez a poszt három dologról szól:
 
 
1)      miért nem jó mérőszám a GDP
2)      ha nem jó, akkor miért használom mégis
3)      mit lehet helyette használni még
 
 
Hogy végképp illogikus legyek, a középsővel kezdem. :-)
 
 
 
Miért használom a GDP-t, amikor meg vagyok győződve arról, hogy nem szerencsés mutató? Nos, azért használom, mert akikkel nem a neten társalgok erről a témáról, azok az emberek ezt a nyelvet beszélik. Tehát:
 
1)      Nem értik, hogy miből és hogyan lesz a pénz (bár van pénzük)
2)      Nem gondolkodnak világméretű összeesküvésekben (akkor sem, ha azok léteznek)
3)      Nem gondolják, hogy mindent energia-alapon kellene számolni (holott én erről meg vagyok győződve)
4)      Nem értik a többi mutatót (lásd később)
 
 
Ezen kívül nem értik a biodiverzitást, az ökológiai lábnyomot, stb. Nem mondanám buta embereknek őket, csak éppen másban nőttek fel, másban gondolkodnak. Sikeres emberek többnyire, abban az értelemben mindenképpen, hogy döntéseket hoznak, és komoly pénzek felett diszponálnak.
 
 
Ha el akarok érni valamit, akkor úgy kell beszélnem, hogy megértsenek. Tehát hiába tudom szanszkritül elmondani, ógörögül kell. Nincs mese. Választhatom a szanszkrit nyelvet is, de akkor nem hallgatnak végig, mert a harmadik mondat után olyan nekik, mintha egy másik bolygóról jöttem volna. Ez nem célom, mert nem produktív. Értsd: vagy igazam van, vagy tévedek – de ez még csak ki sem fog derülni, mert nem tudom a számukra érthetően elmondani, hogy mit gondolok.
 
Van a GDP-ben (általánosabban: a pénzben) való számolásnak még egy nagy előnye: elég pontos adatok vannak dolgokról. Azt mindenki számon szokta tartani, hogy mi mennyibe kerül. Emberek is, cégek is, még az állam is. Visszamenőleg is, akár évszázadokra visszamenőleg is vannak adataink. Nem pontosak persze, de még mindig pontosabbak, mint sok minden másról.
 
Harmadrészt: a GDP-ben való számolást nem önmagáért, hanem az összehasonlítás kedvéért teszem. Úgy használom, mint egy vonatkoztatási rendszert. Nem az érdekel, hogy mennyire pontos ez a bizonyos szám, sőt, még nem is az, hogy mit is jelent (bár ez már inkább). Főként az érdekel, hogy az egyes országok egymáshoz képest….stb. Erre viszont kiválóan alkalmasak a GDP kimutatások.
 
Mindez nem jelenti azt, hogy szeretném a GDP nevű mutatót, vagy hogy azt gondolnám róla, amit a modern közgazdaságtan művelőinek többsége szerint jelent. Egyik sem igaz. De – ismétlem – ez nem olyan fontos. Az viszont fontos, hogy Magyarország anyagi lehetőségeit össze tudjuk vetni a fizikai lehetőségeivel (energia, mezőgazdaság, humán erőforrás, stb.) Ehhez Magyarország pénzét valamiben mérnem kell, és nem tudok erre a GDP-kimutatásoknál jobbat. (Ahány van, annyifélét mutat egyébként, de erről még ejtek szót hamarosan.) Szóval ezért GDP. Még akkor is GDP, ha tudom, hogy:
 
a)      a feketemunka nem számolódik bele
b)      az ingyenmunka (pl. szívesség) nem számolódik bele
c)      a hitelként felvett pénz viszont beleszámolódik
d)      ha leég a házam, aztán meg felújítom, akkor nő a GDP (broken window fallacy)
e)      ha keresztbeszámlázok, akkor nő a GDP
f)        ha nem jól számítom az inflációt, akkor kuka az egész historikus GDP-mutató
g)      tudom, hogy a GDP csak a monetizált (a könyvekben pénzforgalomként megjelenő) folyamatokat mutatja
h)      tudom, hogy a GDP NEM mutatja az ország ’fejlettségét’, és hogy a kiagyalója szerint (Kuznets) erre a célra egyáltalán nem is szabad használni
i)        nem számol a környezettel egyáltalán (nem internalizálja az externáliákat)
j)        következésképp akkor sok a GDP, ha gyorsan aknázom ki a raktárat (a környezetet)
k)      a GDP csak az összeadást ismeri, más művelet nincs benne: értsd, „mindig nő”
l)        stb.
 
 
 
Mindezek miatt egyáltalán nem tartom jónak a GDP-t. Nézzük röviden: mit használnék akkor, ha nem a GDP-t?
 
Válogathatnék, hiszen egész országok akarnak átállni másra (pl.: Ausztrália, Franciaország). Az ENSZ által preferált index a HDI (Human Development Index), ezen kívül van még ISEW és GPI is a köztudatban. (Keress rájuk bátran a neten.) Nekem speciel egyik sem tetszik, én szívem szerint mindent energiára konvertálnék. Ebből lenne az eMergy mutató (Odumb), de most nem lesz, mert ez a bejegyzés a GDP-ről szól. (Egyébként baromi nehéz a pénzt visszamenőleg energiára konvertálni. Még jelenértéken is nagyon nehéz.)
 
Miért nem használom inkább ezeket a mutatókat? Azért, mert nincsen kialakult számítási módszertanuk, és az eredményeim még inkább kétesek lennének. Ráadásul el kellene magyaráznom a beszélgetőpartnereimnek még a mutatók jelentését is. A GDP-ről legalább azt hiszik, hogy tudják – legalább a szó ismerősen cseng. Ugyanez az ISEW-ről nem mondható el.
 
 
E röpke bevezető után álljon itt egy részlet az elején említett egyetemi tankönyvből. (Sok a szöveg, ezért minimum a kiemelt részeket olvasd el!)
 
 
 
 
 
 
 
Kerekes Sándor – Fogarassy Csaba
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS, FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
Corvinus Egyetem
DE ATC AVK 2005
Kiadó:
Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum
Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar
Gödöllő, 2006. június
 
 
2.2.1 A GDP alapvetőhiányosságai
43-46. oldal
/kiemelések tőlem/
 
 
 
A GDP hiányosságaival kapcsolatos problémakör már a mutató megalkotásakor felmerült, ugyanis, Simon Kuznets, aki a GDP, GNP szülőatyjának tekinthető, 1934-ben hiába magyarázta, hogy „egy nemzet jólétére nemigen következtethetünk a nemzeti jövedelem fentiekben meghatározott mércéjéből”, vagyis a mutató alkalmatlan egy ország jólétének mérésére (Dabóczi, 1998). Önmagában a GDP nagyon kevésről informál. A GDP nem más, mint az anyagi és nem anyagi tevékenységek körében egy országban meghatározott időszak – rendszerint egy év – alatt létrehozott termékek és szolgáltatások végső felhasználásra került összessége, pénzben kifejezve. Nem tesz különbséget költségek és hasznok, produktív és destruktív vagy fenntartható és fenntarthatatlan tevékenységek között. Minden piaci eseményt az emberek javára szolgáló nyereségként kezel, miközben mindent figyelmen kívül hagy, ami a monetarizált csere világán kívül történik, tekintet nélkül annak jóléti fontosságára (Cobb - Halstead - Rowe, 1997).
 
 
Sorra véve, és jelentőségük szerint sorakoztatva a legfontosabb hiányosságokat a következő szempontok alapján értékelhetjük a témakört:
 
 
 
(1) A GDP-nek csak a piacon realizálódó ügyletek számítanak, ugyanis csak ezek megragadására képes a mutató. Amit képtelen adóztatás vagy statisztikai beszámoltatás alá vonni, az egyszerűen nem létezik a GDP számára. A világ csak piacból áll, vagy talán másból is, de az nem járul hozzá a gazdasági növekedéshez, így a jóléthez sem. Ha valaki saját kezűleg festi ki lakását, s nem mesterrel végezteti azt, akkor a végtermék, vagyis a kifestett lakás, csak a felhasznált anyag értékével járul hozzá a GDP-hez, míg ha vállalkozó végzi a munkát, úgy annak munkája is növeli a mutatót, feltéve, ha számlát ad róla és bevallja jövedelemként az adóhatóságoknak. A GDP lényegénél fogva piacorientált, így növeléséhez a piaci forgalom növelése szükséges. Ez két úton érhető el: vagy a már meglévő, eddig ki nem mutatott teljesítményeket kell a piacra terelni, vagy mesterségesen kell újabb piaci igényeket támasztani. Az első módszer a szürkegazdaság és a család szerepének elemzését igényli, míg a második lehetőség kiaknázását a „marketingtudomány” teljes pszichológiai fegyvertára szolgálja (Dabóczi, 1998). Néha az emberek vásárolnak olyan dolgokat, melyeket nem választottak volna, ha jobban vannak informálva az elérhető egyéb lehetőségekről, nem vezették például félre a reklámok.
 
 
(2) A GDP-nek csak a legális és könyvelt szféra piaci forgalma számít, hiszen csak az ilyen ügyletek figyelembevételére képes. A GDP minden „szürke” vagy „fekete” gazdasági jelenségen átnéz, mintha ilyen nem is létezne. Pedig ezek legalább annyira piacok, ráadásul jórészt pénzforgalommal jellemezhető piacok, ahol adott esetben még könyörtelenebb is a verseny, mint legális és könyvelt társán. A szürkegazdaság kialakulásának alapvető oka az, hogy az igazságtalanul elosztott közterhek és az egyre növekvő mértékű adóztatás miatt az emberek menekülnek a nyilvántartás elől, illetve egész egyszerűen a legkézenfekvőbb, legkevésbé körülményes szervezési módot választják szükségleteik kielégítésére, s nem látják értelmét az ügyletek dokumentálásának (Dabóczi, 1998). A fejlődő országokban a piacosítás még nem áll olyan fokon, mint a nyugati országokban, így a szürkegazdaság aránya is sokkal nagyobb.
 
 
(3) A GDP-ben elsősorban csak azt lehet kimutatni, ami pénzmozgással jár. A GDP alapján megállapíthatjuk, hogy amely gazdasági tevékenység nem jár pénzmozgással, az érdemtelen a számbavételre. Így a közvetlen csere formái többnyire kiesnek a nyilvántartásból. A lakás takarítása, a családi ebéd elkészítése, az udvar rendben tartása nem növeli a GDP-t, ha saját kezűleg végezzük e tevékenységeket, s nem veszünk igénybe legális pénzmozgással járó szolgáltatást. Ezért mondhatjuk, hogy a tradicionális család ingyenes és kölcsönös „szolgáltatásai” a GDP-növekedés ellenében hatnak. Ez ma főleg az iparosodó fejlődő országokban torzítja a statisztikákat. Az emberek gyakran segítenek barátjuknak, rokonuknak vagy szomszédjuknak pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül, vagy részt vesznek karitatív szervezetek munkájában. Ezek egyike sem jelenik meg értékként az elszámolási rendszerben, tehát az ilyen tevékenységek esetleges csökkenése, ami nyilvánvalóan negatív gazdasági folyamat, észrevétlen marad (Heltai, 2003).
 
 
(4) A GDP-ben a természeti erőforrásokat nem tekintjük tőkének, így azok amortizációját nem kell kimutatni. Sőt, minél gyorsabban meríti ki valamely ország a természeti erőforrásait, annál nagyobb lehet a GDP-je. Mivel a természeti erőforrásokat nem tőkeként könyvelik, hanem egyszerűen bevételként, a GDP értéke a természet kifosztását fogja mutatni (Dabóczi, 1998). A GDP csak akkor veszi figyelembe a természeti erőforrásokat, ha azokért fizetnek. Ha a gazdaság hasznosítja a természeti tőkét, az beleszámít a nemzeti jövedelembe, viszont ezeknek a tőkéknek a leromlása, pusztulása nem. Nemcsak hogy a természet nyújtotta szolgáltatások és ezek leromlásából származó költségek kimaradnak a számításból, hanem a GDP-ben duplán jelenik meg ugyanaz a tétel: először, amikor a kárt (szennyezést) okozó tevékenység értéke adódik hozzá, másodszor amikor a kárt helyreállító tevékenység értéke (Heltai, 2003). Így a GDP növekedése mellett semmiféle valós jólétnövekmény nem jött létre az eredeti állapothoz képest.
 
 
(5) A GDP-ben minden ügyletet pozitív előjellel kell elkönyvelni. A gazdaságnak a GDP logikája szerint nincsenek működési költségei, karbantartási, javítási kiadásai. A GDPszámítás talán legnagyobb abszurditása, hogy még a katasztrófák is látványosan emelik a mutatót, mivel pl. a földrengések helyreállítási költsége is hozzáadódik a GDP-hez. Sok esetben számos társadalmi jellegű költséget, áldozatot is bevételként könyvel el a mutató. A bűnözés (a biztonsági-, és riasztórendszerekre kiadott összegek révén), a válások (az ingatlanpiacragyakorolt pozitív hatás által) szintén gazdasági hasznot jelentenek, legalábbis a GDP logikája szerint (Dabóczi, 1998). Ha a családfőnek másodállást is vállalnia kell, mert egyébként nem tudja eltartani a családot, akkor nő a GDP, bár a családnak aligha lesz jobb az élete, mert a családfő alig van otthon, a gyerekeket a TV neveli. A GDP az összjövedelmet méri, így azt tükrözi, hogy milyen haszna van valakinek abból, hogy jövedelemmel rendelkezik. Viszont nem méri a már meglévő vagyontárgyakat, így az azokból származó hasznosságot sem. Ez alól egyetlen kivétel van: a GDP-be becslés alapján beszámítják a lakástulajdonlásból származó hasznot. Egy lakástulajdon értéke annak bérleti díja (Heltai, 2003). Ugyanezt az eljárást be lehetne vezetni más esetekben is, például autónál vagy mosógépnél is. A GDP nemcsak az ilyen tulajdontárgyakból származó hasznosságot hagyja figyelmen kívül, hanem azok amortizációját is. Ma, ha egy autó vagy egy mosógép elromlik és kidobják, a GDP nem csökken, sőt nő, hiszen a kidobott eszköz helyett újat vesznek. Egy olyan gazdaságban, ahol gyorsan cserélik ezeket a tartós fogyasztási cikkeket, magas lesz a GDP anélkül, hogy az egyének jóléte bármivel is magasabb lenne annál, mintha lassan használnák el ezeket a jószágokat.
 
 
(6) A GDP-t támogató elszámolási rendszer logikája szerint az állam által biztosított közjavak és szolgáltatások hasznot nem hoznak, és csak költségeket jelentenek a társadalom számára. Ha a közvízszolgáltatás felmondja a szolgálatot, és az emberek boltban vásárolnak ivóvizet, a GDP nő, mert egy liter bolti víz sokkal többe kerül, mint a csapvíz. Ugyanígy, ha a tömegközlekedés nem működik, és az emberek kocsikat vásárolnak ugyanazokra az utazásokra, a GDP nő, mert a költségek is nőttek (Heltai, 2003). Ha az olcsóbbik lehetőség újra elérhetővé válik, és pár ember azt választja, a GDP csökkenni fog. Az állam által nyújtott teljesítmények hozzáadott értékét nem tünteti fel a számlarendszer. Egy tanár „gazdasági haszna” a GDP szerint attól függően változhat, hogy milyen jogállású iskolában tanít. Ha ugyanazt az osztályt állami iskolában oktatja, akkor kevesebbel növeli a GDP-t, mint magán vagy alapítványi intézményben. A vállalatok beépíthetnek profitot a termékek árába, az állami szektor teljesítményének hozzáadott értékét azonban már nem ismeri el a jelenlegi számbavételi mód. Az állami szektor teljesítményének alábecslése komolyabb következménnyel is jár. Azáltal, hogy az oktatást és a megelőzésre irányuló jóléti programokat költségtényezőként kezeli és nem befektetésként, az említett területek állandó nyomás alatt állnak; a kormányzati költségvetés egyensúlyának javítása érdekében, ahol lehet, ott vonnak el tőlük forrásokat (Dabóczi, 1998).
 
 
(7) A GDP-ben az elosztási egyenlőtlenségekkel nem érdemes törődni, tekintettel az állítólagos leszivárgási hatásra. Az elosztási egyenlőtlenségek, a jövedelmi viszonyok régiók, illetve társadalmi rétegek közötti polarizálódása számos forradalom, felkelés kirobbanásához vezettek a történelem során (Dabóczi, 1998). A politikusoknak a társadalmi béke elérésének és megőrzésének érdekében fokozott figyelemmel kellene lenniük erre a területre, de ebben a GDP nem szolgál vészjelzőként számukra, hiszen az a jövedelem eloszlásáról semmiféle információt nem szolgáltat. Egyenlőtlen jövedelem eloszlásnál, amikor a jövedelem nagy része egy kisebbségnél koncentrálódik, az emberek többsége, sőt akár túlnyomó többsége az átlagosnak mondott jövedelemszint alatt él. A csúcson lévők óriási jövedelmei úgy jelennek meg, mintha ezek mindenki számára pénzbeli gyarapodást jelentenének. Az aggregált nemzeti és az ezekből számolt átlagos mutatók érzéketlenek a mért jellemző különböző csoportok közötti megoszlására. Ezek a mutatószámok teljesen félrevezetőek lehetnek (Heltai, 2003).
 
 
(8) A GDP-nek mindegy, hogy eladósodik-e az ország, a kimutatott gazdasági aktivitás finanszírozási forrása lényegtelen. A politikusok szeme előtt csak a kitűzött GDP növekedési százalék lebeg, s másodlagos, hogy az ország (külföldi hitelek segítségével) esetleg lehetőségein felüli mértékben költekezik. Az állam a legnagyobb túlköltekező, s a kiadásainak fedezésére két lehetősége adódik: vagy államkötvények révén a belső államadósságot növeli, vagy külföldi hitelfelvételhez folyamodik. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az államkötvények jelentős része is külföldi, többnyire intézményi befektetők kezében van, s így a külföldi tőkére való utaltság nem írható le pusztán a külső államadósság elemzésével (Dabóczi, 1998).
 
 
(9) A GDP-nek a család igazi veszteség. A család nemkívánatos a GDP számára, mert az olyan tevékenységeket végez, amelyeket gazdasági mutatónk nem képes megragadni. A családok ingyenes szolgáltatásokat nyújtanak, és a piacon kívül tevékenykednek. Így minden, ami az emberi történelem során a családot Családdá tette, az a GDP és a profit növekedésének gátjává vált (Dabóczi, 1998). A cél és az eszköz felcserélése itt mutatkozik meg legnyilvánvalóbban. A gazdaság egésze ma már nem az emberek, a családok életét és érdekeit szolgálja, hanem a családokat akarja igényei szerint formálni. A piac azáltal nő, hogy bekebelezi a család és a közösségek világát, amelyek végső soron táplálnak és fenntartanak bennünket (Cobb - Halstead - Rowe, 1997).
 
 
(10) A GDP az eltérő igényeket és körülményeket sem veszi figyelembe. A GDP a termelt javak és a nyújtott szolgáltatások mennyiségét méri. Sok jószágra és szolgáltatásra viszont csak bizonyos körülmények között van szükség. Például egy hideg országban sokkal több fűtésre van szükség, mint egy meleg országban. Az életkörülmények különbözősége eltérő igényeket jelent. Ha valahol sok gyerek születése miatt nő a lélekszám, máshol meg azért, mert az emberek tovább élnek, azonos népességnél is eltérőek lesznek az igények, hiszen egy felnőttnek, még ha öreg is, sokkal nagyobbak a fogyasztási igényei, mint egy kisgyereknek vagy csecsemőnek. Ahogy megkülönböztetünk különböző embereket, eltérő körülményeket és eltérő igényeket, óriási statisztikai nehézségekkel találjuk szemben magunkat (Heltai, 2003). Sokkal könnyebb ezért a különbségeket egyszerűen elfelejteni. De az, hogy nem veszünk tudomást a különbségekről, nem jelenti azt, hogy megszűnnek és nem lesz többé hatásuk
a mért folyamatokra.
 
 
(11) A GDP számára csak a munka az érték. Ha a magasabb termelékenységet több jószág előállítására fordítják, azt figyelembe veszi, és nő a GDP. Viszont ha ugyanezt a hatékonyság- javulást arra használják, hogy ugyanannyit termeljenek kevesebb idő alatt, és a szabadidőt növeljék, a GDP nem változik. A gazdasági növekedés elősegítésének célja ezért az elsőt támogatja, holott a szabadidő növelése ugyanolyan legitim és ésszerű politikai döntés lenne (Heltai, 2003).
 
 
 
 
További probléma még, hogy a piac nem tud mindent „beárazni”, mert számos dolognak nincs klasszikus értelemben vett piaca. Ilyenek például a természeti erőforrások, mert nincs mechanizmus, mely a tevékenység során felmerülő teljes költség (az erőforrás jövőbeni kifogyása miatti nyereségkiesés, valamint az externális (nem kompenzált, un. külső költségek) figyelembevételére kényszerítené a vállalatokat. További problémát jelent az időpontra vonatkozó (stock), illetve a két időpont közötti változásokat jellemző (flow) indikátorok eltérő jellege, amely esetünkben a tőkeállomány és a pénzforgalom különbségét jelenti. A GDP a pénzforgalom alapját képező környezeti tényezők állapotáról (stock) nem tud informálni. A mutató flow jellege az oka annak is, hogy érzéketlen az ország fokozatos eladósodása iránt, mely stock jellegű jelenség.
 
 
 
 
 
Hát ennyi lett volna mára. Sok, igen, de meg lehet mindent emészteni. Van, amihez sok idő kell… a GDP-hez rengeteg idő kell. :-/