Gyakran halljuk, olvassuk, hogy korunk, a XXI század hajnala az információ kora, a globalizálódó környezet pedig, amelyben élünk, az információs társadalom. Ha nagyvonalúan túllépünk azon, hogy ez a leírás a legjobb esetben is csak az általunk valamiért előszeretettel fejlettnek nevezett nyugati világra, valamint Japánra és esetleg a kis-tigrisekre passzol, azaz bolygónk népességének jócskán kevesebb, mint egynegyedére vonatkoztatható, akkor is felvetődik a kérdés, hogy mit jelent valójában az „információ kora” megnevezés, és mit jelent az információs társadalom fogalma a gyakorlatban.

 

A közvélekedés az, hogy az információ hatalom, és hogy korunk társadalmában azok a nyertesek, akik gyorsan tudnak hozzájutni minél szélesebb körű információhoz – ezzel szemben azok, akik erre nem, vagy csak korlátozott módon képesek, lemaradnak, a társadalom perifériájára kerülnek és elszegényednek. A kimondatlan közmegegyezés azt is állítja, hogy az információ megszerzése leginkább televíziós hírműsorok nézését, sajtótermékek olvasását, valamint Interneten keresztüli adatletöltést jelent. Röviden: nyertes az lesz, aki idejében értesül a hírekről, vesztes pedig az, aki nem.

 

Nos, a közvélekedés részben igaz – az információ valóban hatalom. Arról viszont már korántsem lehetünk meggyőződve, hogy az érdemi tudnivalók terjesztésének és beszerzésének jelenlegi csatornái (tévéhíradó, rádió, újság, Internet) valóban jól szolgálják azt az ügyet, ami minél többünket nyertessé tesz. Ezzel szemben nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy például a mai Magyarországon információs társadalomról beszélni nem más, mint olcsó szemfényvesztés, az információ kora pedig több mellékvágányt és zsákutcát hoz, mutat és állít be főútvonalnak, mint bármelyik másik történelmi kor. Nézzük meg, miért juthatunk erre a következtetésre!

 

Először is, induljunk ki abból, hogy az információ valóban fontos érték és a hatalom forrása, valamint tételezzük fel a példa kedvéért azt is, hogy ez a cikk információt hordoz. A hatalom, az érték maga azonban nem a cikkben rejlik, hanem abban a folyamatban, amelynek révén ez az információ, a gondolat eljut a cikk írójától az olvasójáig, Önig. Ahhoz, hogy mindez eljusson Önhöz, nyilvánvalóan szükséges, hogy egyrészt az Ön számára elérhető legyen, másrészt Ön tudjon is arról, hogy el tudja érni, illetve hol tudja elérni, ha kívánja. Magyarul: a cikknek meg kell jelennie, nem pedig egy ismeretlen webcímen vagy levéltárban porosodnia. És itt a bökkenő. Ez ugyanis nem a szerzőn és nem a potenciális olvasón múlik, hanem valaki máson – jelen esetben egy vagy több szerkesztőn. Végső soron ők döntik el, hogy mi lesz az itt leírtakban rejlő, a megíráskor még szunnyadó információ sorsa. Az információt az információ korában nem a szerzője és nem a befogadója kelti életre, hanem egy közbülső, ebből a szempontból végrehajtó hatalom, a média – az információ valódi ura. A helyzet az, hogy ha ez a hatalom (akár helyesen) úgy dönt, hogy Önnek minderről nem kell vagy nem érdemes tudnia, akkor nem csak hogy nem jelenik meg ez az írás, de olyan, mintha létre sem jött volna. Sarkosabban fogalmazva: attól válik információvá valami, hogy közvetítik, elérhetővé teszik és felhívják rá a figyelmet – nem pedig attól, hogy van. Az, amiről Ön nem tud, az az Ön számára nem létezik. A kérdés már csak az, miről tudhat Ön. És hogy ki dönti ezt el.

 

Szomorú, de igaz: ebben a cikkben nincsen érdemi információ, olyan legalábbis biztosan nincs, ami az Ön mindennapjaira, közérzetére, életvezetésére, pénztárcájára hatna. Vannak ellenben olyan hírek is, amik tényleg fontosak. Vagyis azok lennének, ha tudnánk róluk. Vajon tudhatunk-e arról, ami fontos, mégpedig abban az időszakban, amikor aktuálisnak is nevezhető? Induljunk ki magunkból. Mi magunk mindent elmondunk másoknak? Időben mondjuk el azt, amit tudunk és fontosnak tartunk? Minden esetben elmondjuk? Van olyan szituáció, amikor úgy döntünk, hogy egy hírt, eseményt, gondolatot visszatartunk, vagy kicsit módosított formában, késve, nem pontosan adunk vissza? Ha magunkba nézünk, akkor nem csupán azt látjuk, hogy igen, vannak ilyen esetek, hanem azt is, hogy többnyire azért manipuláljuk a híreket, titkoljuk el a gondolatainkat és szándékainkat, mert ebből valamilyen vélt vagy valós előnyünk származik. Ha újságot írnánk, hírműsort készítenénk saját magunkról, akkor sem lenne ez másképpen. Arról van szó, hogy az általunk tudott, birtokolt információ urai mi magunk vagyunk, és a saját hatáskörünkben döntjük el, hogy valaki más tudhat-e erről vagy nem, és ha igen, akkor mikor, hogyan és melyik részét tudhatja meg. Mindezt nem feltétlenül rossz szándékkal tesszük – gyakran érezzük úgy, hogy ezzel másoknak is használunk, de ami a legfontosabb: meg vagyunk győződve arról, hogy ehhez jogunk van. Ezért hát csak az általunk jogosnak vélt hatalmunkat gyakorolva csúsztatunk, dezinformálunk és hallgatunk, ha nekünk úgy tetszik.

 

Vajon másképp lenne ez abban az esetben, ha több információt birtokolnánk? Aligha. Vajon mást tennénk mi magunk, mint a rengeteg információ valódi urai? Vajon minden esetben átadnánk egy hír, dolog tudásának általunk élvezett előnyeit pusztán morális okokból, lemondva ezzel azon előnyről, amit éppen ennek a tudásnak a kizárólagossága biztosít számunkra? Nem hiszem. Ne legyünk hát meglepve, ha mások sem mindig aszerint cselekszenek, ahogy azt mi a saját szempontunkból kívánatosnak tartjuk. Ahogyan a mi érdekeink sem esnek mindig egybe másokéival, éppúgy néha másokéi sem esnek egybe a mieinkkel. Ez pedig nem feltétlenül gonoszságot és károkozási szándékot feltételez a részükről, ez nem az ő természetük velejárója. Ha az információ hatalom, akkor mások éppolyan kevéssé akarnak lemondani róla, mint mi a saját hatalminkról a saját életünkkel kapcsolatban. Ez az információ természete.

 

A globalizálódó világban, az információs társadalomban az a helyzet, hogy az információ feletti hatalom is koncentrálódik. A dolog úgy áll, hogy amint az erre az útra való rálépés több és pontosabb információhoz is juttathat bennünket, éppúgy juttathat minket több dezinformációhoz, illúzióhoz és a sötétben történő még vaksibb tapogatózáshoz is. Ez az információs társadalom természete. Minthogy az információ feletti hatalom koncentrálódik, nagyobb lesz a dezinformációs technikák hatásfoka is. Ha mi nem akarjuk, akkor nem mondjuk el a világnak, hogy mit tudunk, mire gondolunk. Ha a világ nem akarja, nem mondja el nekünk, hogy mit és mikor tudhatunk meg, mire gondoljunk, mire készüljünk fel, mihez alkalmazkodjunk. A környezetünk, a világ éppoly keveset tudhat meg rólunk, mint amilyen keveset mi tudhatunk meg a környezetünkről, a világról. A tudással kapcsolatos döntés mindig annak a kezében van, aki tud, és az a kiszolgáltatott, aki nem tud. Aki tud, az dönti el, hogy mi is tudjunk-e, vagy ne tudjunk. Az információs társadalom, ha úgy döntünk, dezinformációs társadalom.

 

Amennyiben ez a cikk eljutott Önhöz, az annak a jele, hogy az ezen információ felett hatalmat gyakorlók úgy ítélték meg, Önnek erről tudnia érdemes. Hogy ez baj-e vagy nem az, azt mindenki döntse el maga.