/A politika valódi bűne/
Disclaimer: Ez a post sokkal hosszabb annál, mint amit épeszű ember a neten elolvas. Mi több, ahhoz, hogy könnyen emészthető legyen, nem elég egyszerű és nem is elég hatásvadász. Tudok róla, ez van.
Tartalmi összefoglaló: a honi és nemzetközi politika legfőbb bűne (az ízléstelenségen kívül) az, hogy nem a megfelelő kérdésekkel foglalkozunk, és emiatt a jelenlegi politika és közbeszéd mindnyájunkat végveszélybe sodor. Ha a politika nem hajlandó számot vetni a realitással, attól még a valóság hajlandó lesz számot vetni velünk. Véges erőforrásbázison (azaz pl. az adott bolygón) nem lehetséges exponenciális ütemű, végtelenbe tartó növekedés; ezért bukásra van ítélve az ezen alapuló gazdasági-pénzügyi-társadalmi rendszer. A fizikai valósággal való összeütközésben a természet győz. Deal with reality or reality will deal with you. Nem fogjuk tudni elkerülni.
Parental advisory: A szöveget néhol betétekkel és hivatkozásokkal tördelem. A betétek nem díszek: olvasásukat, hallgatásukat ezúton javaslom. Mindazonáltal igyekszem, hogy a szöveg a betétek nélkül is koherens legyen. Ugyanakkor nem csak nekem kell törekednem, ugye. Év vége, sok szabadidő, miegymás.
Bevezetés
Egy életem, egy halálom.
A vonatkoztatási rendszer. Tehetetlenségi rendszer, inerciarendszer. Kijelölése elsődleges, mielőtt továbbmennénk. A helyzet a következő. Baj van. Képzeljünk el egy családot, ahol apa halálos beteg, és nem sok van neki hátra. A család többi tagja önellátásra nem, vagy csak korlátozottan képes. Lépni kell, a vég közelg. (Megjegyzés: én ilyen családban nőttem fel, nem nehéz elképzelnem.) Apa, és a család többi tagjai, az életben maradók előtt több lehetőség kínálja magát. De azért alapvetően mégis csak kettő. Vagy a lényegről beszélnek vagy sem. Vagy szembenéznek a realitással, vagy sem. Ami az utakat illeti: van könnyebb, nehezebb, meg mindenféle időtávok. A könnyebbség kedvéért abból indulok ki, hogy mindenki érti és/vagy ismeri az alapszituációt. A fenti helyzetben akárhogy is tesz a család, apa a Valaki vagy valami által megszabott időpontban garantáltan meghal. Ha elbúcsúznak tőle, ha nem. Ha rendezik a rendezhetőt, ha nem. Ha kitalálják, hogy hogyan legyen ezután, ha nem. Ha a lényeggel foglalkoznak, ha nem.
Az alaphelyzet. Baj van. Nem most lett, de most már mindenki számára jól látszik. Önellátásra nem, vagy csak korlátozottan vagyunk képesek. Magyarok és nem magyarok egyaránt – Európa-szerte, sőt, 1-2 országot leszámítva az egész OECD-re igaz ez. Lépni kell, a vég közelg. Ha számot vetünk vele, ha nem. Ha a lényegről beszélünk, ha nem. Akárhogy is teszünk, bizonyos dolgokat nem lehet elkerülni.
A problémakezelés eddigi gyakorlata: Nem szeretünk a lényegről beszélni, és nem is beszélünk a lényegről. Azért nem, mert nem vesszük észre és/vagy nem akarjuk észrevenni, és/vagy el akarjuk sunnyogni, és/vagy azt képzeljük, megúszhatjuk kisebb hőemelkedéssel. Pedig apának sem sok van hátra.
A probléma lényegének összefoglalása: Nem lehetséges végtelen növekedés egy véges bolygón. Meghódítható erőforrásbázisok és piacok híján a valaha pozitív összegű játék zéró összegűvé vált, sőt: az egyre növekvő népesség és a környezet károsítása (az ún. externáliák internalizálása [Pigou]) miatt hamarosan negatív összegűvé válik. Tömörebben: egyre több ember között kell elosztani egy egyre kisebb tortát. Aki elkezd ezzel komolyabban foglalkozni, előbb vagy utóbb nyersanyagoknál és energiánál, termodinamikánál és statisztikus fizikánál, mikro-és makroeloszlásnál fog kikötni. Ha ezt a (viccen kívül) pár éves kitérőt meg akarja spórolni az olvasó, akkor nézze meg a következő két videót, a lényeg ott van bennük. Az elsőben az alapprobléma, a másodikban a következmény. A két szám létrejötte közötti több mint 15 év is beszédes.
Tárgyalás
Jómagam (értsd: én) már tettem egy kísérletet 2003-ban, az akkori Magyar Hírlapba írva külsősként egy publicisztikát. Megpróbáltam leírni – jóllehet, sokkal fiatalabb koromban és sokkal kevesebb tudással -, hogy mi a pálya (a magyar politikában, véltem akkor; szerte a világon, gondolom jópár éve). Most csak azért fogalmazom újra mindezt, mert (ahogy a bevezetőben említettem): ugyan nem szeretünk a lényeggel foglalkozni, ám a valóság nem eszerint válogat. A valóság (ha elfogadjuk ilyesminek a létezését egyáltalán, és nyugati, hogynemondjam: euroatlanti nézőpontból el szoktuk, bár kérdéses, hogy ez helyes-e), egyszerűen csak van. Egyelőre fogadjuk el azt munkahipotézisként, hogy a valóság tőlünk függetlenül (is) létezik.
Felvezetés
A valóság: nos, a helyzet az, hogy volt idő, amikor lehetett még egy kicsit teszetoszáskodni, de annak az időnek vége van. Hja, az idő lejár – hát ez bizony lejárt. A probléma, mint említettem, nagyon egyszerű: a Föld erőforrásai végesek, az nemzetközileg elfogadott krédó szerinti gazdasági modell alapja az exponenciális növekedés, ami nélkül egyfelől nem működik (sem modellszinten sem a valóságban) a pénzügyi-gazdasági-társadalmi rendszer, másfelől amely modell véges erőforrásbázison még elméletileg sem tarthat a végtelenbe.
A következmény: röviden és tömören: a kasszánál fizetni kell. Abból kell gazdálkodnunk, amink van. Értsd: fizikailag, de facto létezik. A pénz önmagában nem érték, hanem (jó esetben) értékmérő (bár a rendszer jelen állapotában ez is kérdéses). Pénzt mindenesetre nem lehet enni és fogat se mos helyettünk; ha fogyasztani akarunk, akkor más dolgokra van szükségünk, amely dolgokat valamilyen mechanizmussal (pl.: a piacon, pénzért) el kell osztanunk egymás között. Önmagában a pénz nem garantál semmit: azok a folyamatok tudnak ’jólétet’ teremteni, amelyek fenntartásához a pénz egy hasznos eszköz – de messze nem az egyetlen, mi több, a létrehozásukra vonatkozó képességünket tekintve nem is a legfőbb eszköz. Folyománya: pusztán hitelekre és pénzre nem építhetünk hosszú távon sem nemzet-, sem világgazdaságot. Sem IMF-hitelre, sem semmilyen más hitelre. Mondom: hosszú távon. Tessék értelmezni.
A következmény folyománya: vagy számot vetünk mindezzel vagy sem, de mindenképpen el fogjuk szenvedni a következményeit. Mint azt kénytelenek voltunk leszögezni: apa meghal, ha az idő lejár. A halálos betegen csak a csoda segít, de rendszerint az sem. Csodára pedig inkább ne építsünk, egyébként se látszik nyoma se. Strigákról, minthogy nincsenek, szó se essék.
A folyomány következménye: ki kell mondanunk bizonyos dolgokat ahhoz, hogy tisztán láthassunk. Olyanokat is, amelyeket nem illő kimondanunk. Olyanokat is, amely dolgok kimondásától tartunk. Ha nem mondjuk ki őket, attól még léteznek, mint apa agydaganata.
Problémafelvetés
A hazai politikai elit és a gazdasági potentátok 'közössége' a fentiekben elmondottakat nem ismerte fel. Politikusaink és véleményformálóink évek, sőt, gyakorlatilag évtizedek óta öndefiniálnak és belső csatározásokat folytatnak. A csatározásból lesz a konc, és a megmerevedett arcvonalak: ez a rész könnyen érthető. Az öndefiníció ráadásul egy ideje már nem útkeresés, hanem csupán a választópolgárnak szól. Könnyen felismerhető arról, hogy elméleti kérdéseket feszeget, többnyire felületesen. Mi a jobboldal. Mi a baloldal. Ki a jobboldali, a baloldali, a népnemzeti, a komcsi, a libsi, a mélymagyar, az igazi magyar, a zsidóbérenc, stb. Mi a demokrácia, az egyetemes európai érték, a jogállam, a demokratikus minimum, a hatalmi ágak különválasztása, stb. Ki a magyar. Ki a hazafi. Ki az europeer. Satöbbi, satöbbi, satöbbi: da capo al fine. Látni kell, hogy mindez a politikai eliten és néhány mesemagyarázón kívül immár senkit sem érdekel. (A mindenkori választások eredményei szolgálnak erre a legjobb bizonyítékul, ha valaki vitatni szeretné.)
A nagy öndefiniálás közepette remek alkalom nyílik a politikai elit egymás közti háborúskodására és a választópolgárok előtti szemfényvesztésre, miközben elsikkad a lényeg. Nem feszítem tovább a húrt, elmondom a lényeget: nincs választásunk. Apa meghal. Annak a világnak, amit ismertünk, jobbára vége. Hogy kinek a hibájából, az most másodlagos (bár hálás téma). Amit ebben a helyzetben tenni lehet: értelmes kérdéseket kell feltenni, elfogadva a helyzet realitását. Jelen körülmények között tehát nem az a fontos, hogy apa vajon mennyit cigizett, és hogy történt-e orvosi műhiba, hogy idáig fajulhattak a dolgok. Mit tehetünk, ha apa a halálán van? – sajnos ez a jó kérdés.
Kitérő – A tárgyalás tárgyalása
A politika azért nem talál sok épeszű érdeklődőre hazánkban (sem), mert hazug. Hazug a mindenkori kormánypártok, és hazug a mindenkori ellenzék részéről egyaránt. (V.ö.: ők úgy tettek, mintha fizetnének, mi pedig úgy tettünk, mintha dolgoznánk.) Hogy ne menjek messzire példáért: december végi napok történései azért voltak irrelevánsak, mert nem voltak igazak. Az egyik hazugság ütközött meg a másikkal. Az emberek, ha megfogalmazni nem is tudják vagy akarják, érzik, hogy rosszak a kérdések. Hogy ebből így sosem lesznek válaszok. Ezek az elfuserált kérdések nem érdeklik az embereket se pro, se kontra. Ennek az az oka, hogy a kérdésekre adható válaszok nem segítenek minket hozzá semmihez. Lényegtelen, hogy mi a válasz egy érdektelen és/vagy rosszul feltett kérdésre.
Az értelmes kérdéseket kerülni szoktuk. (Valószínűleg félünk a választól.) Mivel az értelmes kérdéseket kerüljük, értelmes beszéd helyett hülye kérdésekre adunk hülye válaszokat. Rossz kérdésre ugyanis csak rossz válasz adható. Felsorolok pár rossz kérdést:
- európai megoldásnak tekinthető-e a kisebbségek helyzetének rendezésére szolgáló terv (v.ö.: honi cigányság)
- megfelelünk-e a demokratikus minimumnak abban az értelemben, ahogyan azt anno definiálták (v.ö.: jogállam)
- van-e morális alapunk arra, hogy ítéletet mondjuk idős honfitársainkról (v.ö.: nyugdíjasok)
Ezek a jelen helyzetben álkérdések. Ameddig apa jó egészségnek örvendett, fontosak lehettek, ám apa közelgő halálát figyelembe véve nem tekinthetők a lényeget érintőnek. Az viszont családfüggő, hogy kinek az apja mikor haldoklik, tehát lehetett ezt látni azért korábban is:
Valós problémák és valós kérdések
A honi (és nemzetközi) politika fontos kérdések kapcsán az alábbiakban összefoglalt téziseket és antitéziseket (más kérdésekben pedig ezek megfelelőit) fogalmazza meg. Ezzel az a probléma, hogy mind a tézisek, mind az antitézisek léthazugságok. Az emberek, a polgárok, a lakosság (ha meg tudják artikuláltan fogalmazni, ha nem) tudatában vannak ennek. Ameddig nem a valós kérdés tesszük fel nekik, nem adhatnak rá helyes választ. Csak egymás haját és a mi hajunkat téphetik ki elkeseredésükben.
Ismertetek néhány kérdést. Igyekeztem lényegeseket válogatni, és nem nyújtottam túl hosszúra a listát.
- A cigányság helyzete. Tézis: integráció helyett asszimilációra van szükség, vagy ha az se működik, erőszakra. Antitézis: ez ellenkezik az európai normákkal és az egyetemes emberi értékekkel, pozitív diszkriminációra van szükség. Helyes kérdés: akármelyik alapállásból is, de fizikailag képesek vagyunk a jelen állapotot fenntartani? Elbírunk ennyi (akármilyen okból is, de) inaktív aktívval? Választási lehetőség: vagy megváltoztatjuk a jelenlegi helyzetet, vagy megváltoztatjuk a jelenlegi helyzetet. Ennek nincs alternatívája. A realitás: az út, amelyen megyünk, a biztos polgárháború felé vezet 10-15 éven belül legkésőbb.
- A nyugdíjasok. Tézis: sokan érdemtelenül kapnak nyugdíjat. Antitézis: az öregekről szálljunk le, ők építették az országot, egyébként is ízléstelen a szüleink járandóságát vitatni. Helyes kérdés: fizikailag képesek vagyunk a jelenlegi nyugdíjrendszert fenntartani? Választási lehetőség: vagy megváltoztatjuk a nyugdíjrendszert most, és az hamarosan nagyon rossz lesz a nyugdíjasoknak, vagy nem változtatjuk meg, és teljesen összedől a rendszer 5-10 éven belül. A realitás: a demográfiát nem fogjuk legyőzni, a nyugdíjrendszer a jelenlegi kifizetési szintek mellet fenntarthatatlan, és ezt mielőbb meg kell értetni az érintettekkel.
- Az adózás mértéke. Tézis: egykulcsos adó, sok különadó, erős NAV és magas ÁFA kell. Antitézis: progresszív adózásra, a különadók eltörlésére, alacsonyabb általános adószintre van szükség. Helyes kérdés: mi az adózás célja? Mire használjuk fel a pénzt? Mennyit vagyunk képesek kifizetni, és mit várunk érte cserébe? Választási lehetőség: vagy olyan adórendszert sikerül teremteni, amivel a dolgozó többség nagyjából egyetért, vagy mindenki ott lop, csal és hazudik, ahol tud, a legfelsőbb szintektől kezdve a legalsóbb szintekig bezárólag egyetemesen mindenki, akinek erre bárhol, bármennyi lehetősége van – ilyen környezetben tehát majdnem mindegy, hogy milyen adójogszabályokat hozunk.
- Az egészségügy és az oktatás. Tézis:egybiztosítós, ingyenes, állami tulajdonú, központi. Antitézis: sokbiztosítós, fizetős, vegyes tulajdonú, decentralizált. Helyes kérdés: meg tudjuk-e akadályozni, hogy a gyerekeink tudatlanok legyenek, és hogy az ellátórendszer összeomoljon, a szakma pedig elnéptelenedjen/elsilányodjon. Ha igen, mi ennek az ára? Választási lehetőség: vagy elfogadjuk, hogy az oktatás és az egészségügy drága dolgok, ha minőségi színvonalat akarunk, vagy annyit áldozunk rájuk, amennyi jut, és azt fogadjuk el, hogy cserébe tudásból és egészségből is annyink lesz, amennyi jut. A realitás: ha nem áldozunk rá sokkal-sokkal többet, akkor az egészségügyi alapellátás és az oktatás színvonala egyaránt tovább fog romlani, a kérdés csak az, hogy melyik szinten tudjuk ezt a romlást megállítani, majd a kialakult állapotot stabilizálni.
- Az EU. Tézis: az EU a mi utunk, mint európai nemzeté. Remek, hogy beléptünk és tagok vagyunk. Antitézis: az EU a nemzetközi pénzvilág martaléka és megtestesítője is egyben, be leszünk darálva. Hiba volt belépni. Helyes kérdés: mit hoz a holnap és mit hoz a holnapután, ha ma kilépünk az EU-ból? Választási lehetőség: vagy kilépünk az EU-ból, mielőtt maga dőlne össze, vagy megvárjuk, míg összedől. A realitás: az EU helyzete meg van pecsételve, a kérdés az, hogy mikor akarunk új szövetségeseket keresni, most vagy később.
- Az IMF hitel. Tézis: kell a hitel, összeomlunk. Antitézis: nem kell hitel, adósrabszolgák leszünk. A helyes kérdés: kell-e a hitel azon az áron, hogy rengeteget fogunk szenvedni a visszafizetéssel (ami nem fog sikerülni), vagy lemondunk a hitelről azon az áron, hogy a közeljövőben még sokkal többet fogunk szenvedni (és jó eséllyel csődbe megyünk). Választási lehetőség: mi ütközünk az EU-val és a nemzetközi bankrendszerrel vagy megvárjuk, ameddig az ütközik össze önmagával. A realitás: mindkét választás rossz, sokkal szegényebbek leszünk. A hitelt nem fogjuk tudni törleszteni a legjobb szándékkal sem. Ahogy senki más sem, aki sokkal tartozik. De vajon érdemes-e az első nemfizetők közt lenni…
- Demokrácia. Tézis: a demokrácia egyetemes érték. Antitézis: az embereket nem a demokrácia érdekli, hanem a jólét és a biztonság. A helyes kérdés: az EU ellenében vagy az EU-val karöltve legyünk antidemokratikusak. Választási lehetőség: vagy az EU politikájába illeszkedve leszünk antidemokratikusak, és megspórolunk néhány nemzetközi konfliktus, vagy a saját szakállunkra leszünk antidemokratikusak, és a biztos konfliktusokért cserébe (talán) viszonylag hatékonyan tudjuk működtetni a talán orosz-kínai modellt. A realitás: ha éles a helyzet és szorít a cipő, nincs lehetőség a demokráciára. Lásd: hadsereg, iskola, megoldásra váró családi helyzet. Ha a helyzet tovább romlik (ami borítékolható), akkor nem lesz lehetőség a demokrácia fenntartására. Minél előbb számot vetünk ezzel, annál jobb.
Befejezés – A probléma feloldása
A politikacsinálók (a politikusok, a gazdasági potentátok és csatolt részeik) felelősségét nem elvitatva, a hazugságok gyártása és az azzal való szakítás nemcsak rajtuk múlik. A közbeszédet, a gondolkodást alakító véleményformálók feladata is, hogy a helyes irányba tereljék, tereljük a diskurzust. Ez úgy nem fog menni, hogy valamelyik politikai oldal mellett vagy éppen annak ellenében lándzsát törve, viccesnek vagy akár forradalminak szánt blogbejegyzéseket írva beállunk szekundálni a fertelmes kérdéseket programjára tűző zenekarba. Ne butítsuk tovább polgártársainkat és kedves önmagunkat, mert immár a viccbeli fasz mindkét végén mi vagyunk, azaz önmagunkat szopatjuk: és ez így nem is annyira vicces.
Vagy adunk záros határidőn belül egy olyan beszélgetési keretet, amelynek segítségével a valódi kérdésekre keressük a választ, vagy felkészületlenül fog érni minket apa halála. A jelenlegi és a mindenkori kormányt hiába váltjuk le: ameddig rossz kérdéseket teszünk fel, rossz válaszokat és rossz kormányt, rossz vezetőket, rossz diktatúrát fogunk kapni. Ha a kiindulási adatok rosszak, akkor a legbriliánsabb gondolatmenettel is hibás eredményre jutunk. A mi feladatunk az, hogy a realitással szembenézve a helyes kérdéseket tegyük fel, valamint hogy a helyes kérdéseket minél több emberhez eljuttassuk. (Hír és adás, 2003. november, MH) Ehhez képest a válasz megtalálása tulajdonképpen már nem is lesz annyira nehéz.
Ha igazat mondani nem is mindig sikerül, legalább igazat kérdezni sikerülhetne.
Erre tettem egy kísérletet. Ha nem tetszett, sajnálom. Ha tetszett, terjeszd. A te életed a te dolgod.
